Budapestről Alsó-Szászországba

Az előzmény: tavaly egy hazánkba készülő német kórus magyar partnert keresett a Szent István Bazilikában tervezett hangversenyére. Vezetőségünk (nevezetesen Tóth Anna) elsőként válaszolt a felkérésre. Le is bonyolódott a közös koncert, de folytatása is lett: meghívtak bennünket az idei „Symphonisches Frühlingskonzert” elnevezésű, „Es lacht der Mai” (‘kacag a május’) jelmondatú, április utolsó napjaiban sorra kerülő programsorozatra. Az apropó: ezen a német területen még fenntartják a tavaszi megújulást egykori kelta mítoszokban megörökítő Walpurgis-éj emlékét, és ezt a hagyományt dolgozta fel Mendelssohn Die erste Walpurgisnacht c. alkotásában, 1832-ben, amelynek előadására természetesen vállalkoztunk.
A rendező intézmény, a Konzertchor der Singakademie Niedersachsen a Németországban évszázadok óta erős zenekultúra hagyományait ápolja, de immár másfél évtizede célzottan és számos úton-módon az európai kultúrák kapcsolatát is. Ennek jegyében alakult ki a most odakint, négy nap alatt többször elhangzó műsorunk is.
A hangverseny első részében a magyar zene szólalt meg német és magyar előadóktól: a helyi ifjúsági zenekar (Junges Philharmonisches Orchester Niedersachsen, a karmester Claus-Ulrich Heinke) Liszt Ferenc II. magyar rapszódia c. művét játszotta el, utána a Budapesti Vándor Kórus adta elő a cappella műsorát, legvégül pedig a magyar és a német kórus együtt énekelte el Kodály Zoltán zenekaros Kállai kettősét, Németh Zsuzsanna vezényletével. A második részben pedig Mendelssohn-művek következtek: előbb egy szólista énekelt a jeles romantikus zeneszerzőtől dalokat, majd következett a nagyszabású műsorszám: Mendelssohn Az első Walpurgis-éj című oratorikus kompozíciója, ugyancsak együttes előadásban, a karmester ekkor Claus-Ulrich Heinke volt.
A magyar-német műsor, valamint a német és magyar zenészek-énekesek együttműködése a nemzeti kultúrák erősítését és az összetartozás szellemét egyszerre szolgálta. (Eszünkbe juthat: a Budapesti Vándor Kórus a németországi fellépését megelőzően, alig tíz nappal korábban egy lett énekkarral tartott közös hangversenyt Budapesten.)
Ez a németországi utunk számos ok miatt is különlegesen tartalmasra és emlékezetesre sikeredett. Mindenek előtt azért, mert kiemelkedő műveket énekeltünk: a már megnevezetteken kívül, az a cappella műsorunk közepén Kocsár Miklós Könyörgés tavasszal c. kórusműve hangzott el, de a vallási tárgyú műveinkkel és a népdalfeldolgozásainkkal is osztatlan sikert arattunk. A közönség szép száma is növelte egyrészt az igyekezetünket, másrészt utóbb az önbizalmunkat, és a kapott elismerés – vastapssal és hozzáértőktől is érkező szóbeli dicséretekkel – szintén gazdagított bennünket, meg az is, hogy impozáns helyszíneken énekelhettünk. Mindehhez hozzátehetjük: nagyvonalú és roppant szíves vendéglátásban volt részünk: családok szállásoltak el minket, mindennel elláttak; a német polgári világ már igen magas szinten áll és él, eleve tisztelnek bennünket, nyitottak, nemes célokra vállalkoznak.
Végül a helyszínekről: Hildesheimben laktunk; Hannoverben az Eilenriedestift nevű intézmény színháztermében próbáltunk és ugyanitt tartottunk nyilvános főpróbát. Az első teljes koncertünket egy középkori hangulatú, Mandelsloh nevű kisebb település Szent Osdagról elnevezett templomában tartottuk. Kirándultunk a festői Harz-hegységben; útközben láttuk pl. Launthenthal középkort idéző hangulatos házait, a tóparti Hahnenklee utcáin április 30-án délben már készültek az esti Walpurgis-rendezvényekre; látogatást tettünk a viking kort idéző fatemplomban; fellibegőztünk a Bockberg nevű hegycsúcsra (amelyet az Utazás a Harz-hegységben c. útilevél-gyűjteményében Heine is magasztalt). Bejártuk a régi, stílusos épületekben kivételesen gazdag Goslar városát, és ennek császári palotájában kerül sorra az utolsó hangversenyünk.
De ahol alkalom nyílott rá, másutt is énekeltünk: templomokban, városházán, szabadtéren…