Kedves Kórus Tagok és a kórus kedvelők!
Rendelkezem -még vannak példányok- a Kórus gyönyörű 1998-as CD hangfelvételével, a “Liszttől Straußig” lemezzel.
A CD ismertetőt kitettem az EXPRESSZ-be is, és igyekszem ott fenntartani a megjelenését csak be kell írni, vagy rá kell kattintani:
Ugyancsak regisztráltam a lemezt a Gracenote CDDB adatbázisban is.
Ajándék:
aki a Vaterán e lemezhez kíván hozzájutni és egyben a “Kérdezzen az eladótól” rovatba beírja mintegy jelszóként: “OLVASTAM A VENDÉGKÖNYVET”, annak a legsürgősebben leállítom a licitet és így a kikiálltási áron juthat hozzá.
Üdvözlök minden tagot és rajongót,
Benyovszky Gábor
Gyönyörű volt az Erzsébetvárosban május 23-án rendezett koncert. Azóta is a Bárdos Lajos népdalfeldolgozás cseng visza a fülemben, állandó útitársként.
már legalább tízszer megnéztem a “szép a vasutas élet” című kisfilmüket, amihez csak gratulálni tudok, mert nagyon jól sikerült!
Magamról csak annyit, hogy Egerben lakom, és én is szeretnék vasutas lenni!
Mégegyszer gratulálok.
Ui.: Még több ilyen jó zenét/filmet kellene még készíteniük!
A Villa Lallán
ballagok a hotel
felé villanellát mondogatva,
szellőmasnis fák között
dúdolászok egy dallamot
tengert morajló pillanatban.
Itt-ott
csigák, rákok, halak,
hallelujázó angyalok,
eonhullámok hallanak,
a Villa Lallán ballagok.
Sziasztok Régi Kórustagok!
Örülök,hogy egyre többen megtaláljátok a honlapunkat. Vasárnap (Okt. 5) 17 órai kezdettel a Szent Margit Gimnázium dísztermében (XI. Villányi u.5-7) reneszánsz esten lépünk fel.
Szeretettel várunk mindenkit(
Anikó, ezt neked tartjuk vigasztalásul.
Sajnálom,hogy a tüntetések miatt nem tudtam elmenni az édesapám emlékére rendezett koncertre,mert kétséges lett volna a hazaérkezésem,de gondolatban ott voltam veletek régi és új tagok!Külön köszönöm Vass M.Katinak az állítólag nagyon szép megemlékezését,sajnálom,hogy nem hallhattam!
Ezúton is üdvözlök minden régi ismerőst,akikkel sajnos nem találkozhattam!
A jelenlegi kórusnak pedig minden jót és sok élménydús,sikeres fellépést kívánok!
Aki akar az iwiw-en megtalál!
Kardosné Révész Kati
Kőszőnőm az értesitőt és a meghívást. Az élmény számomra kicsit hiányos volt, de sebaj, majd legkőzelebb jobb lesz.További jó munkát és sikereket. Üdvőzlettel Soltész Anikó
Szia, Anikó!
Személyes problémák miatt csak most láttam a leveledet. Szívesen látunk a koncerten meghívó nélkül is , amely ma 17 órakor kezdődik a volt Kaffka Gimnáziumban.(Szent Margit Gimnázium, Villányi út)
Nem tudom, hogy ki kezeli a meghívottak listáját, de majd utána nézek.
Örülök, hogy rábukkantam a kórus honlapjára csak azt sajnálom, hogy a hírek nem elég frissek. Pl. pontosan mikor lesz a Révész lászló emlékműsor? Szívesen meghallgatnám, mivel valamikor én is énekeltem a kórusban, sőt első házasságom is ott jött létre, még 1954-ben. A honlapon lévő névsort nézve már csak Lóderer Ibi neve ismerős, őt üdvözlöm és a kórusnak sok sikert kívánok.
E- mail címem: czifra.r@gmail.com
P.S.: Lejjebb húzva a képet most látom Kabdebó Anikó levelében, hogy a koncert szeptember 20-án lesz, de az nincs benne, hogy hány órakor. Kár.
Szívből örülnél, ha megtisztelnétek egy meghívó küldésével a szeptember 20-i ünnepi koncertre, lévén hogy – bár a kórus örökös tagja vagyok – kimaradtam a meghívtottak listájáról.
Kedves Kórus!
Hallottam a fergeteges “Kállai kettős” előadásukat, a Sz. Imre Gimnázium dísztermében. Profi teljesítmény volt és tökéletes összhang a zenekar és az énekkar között. Méltó befejezése a KÓTA rendezvénynek.
Kedves Vándor Kórus!
Most hallottalak benneteket a Műpában énekelni a Danubia Szimfónikus Zenekarral. Gratulálok!! Fantasztikus élmény volt, további sok sikert kívánok Nektek!!
A MÜPÁ-ban fogunk fellépni a Nemzeti Énekkarral és a Danubia Szimfónikus Zenekarral közös együttest alkotva. Nagyon megtisztelő felkérés a számunkra. Két Kodály mű kerül előadásra, a Mátrai képek és a Kállai kettős.
Látom a repertoárban hogy több Orbán művet ad elő a kórus. A kiegyensúlyozottság érdekében jó lenne ha baloldali szerzőket is repertoárjukba vennének: Lendvai, Hiller etc.
Kedves Vándor Kórus!
Okt.23-n sok kórus rendezett önálló koncertet, ahol közismert művészek is felléptek. A Vándor Kórusról nem volt hír sem a rádióban, sem az újságokban. Nem ünnepelt a kórus?
Köszönjük az értékes hozzászólásokat , és a dícséreteket. Örülünk, hogy egyre többen megjelennek a vendégkönyvben, épp ezért csinálták a mi kedves fiaink.
Vasárnap a Szent Margit Gimnáziumi előadáson hallottam a kórust énekelni. Nagyon szép hangzást ad , hogy a fiatal csengő hangok keverednek az érett női hangokkal. A basszus is szépen szól.
Kedves B. János!
A felső korhatár általában 50 év, de ezt rugalmasan szoktuk kezelni. Kérlek használd a “kapcsolat” menüpontban látható telefonszámok egyikét, ha további kérdéseid vannak.

http://www.expressz.hu/secure/showAdvert.do?rid=1&aid=20236207&cid=1521
és máris rendelkezésre áll.
Továbbra is fenntartom, hogy a neten a BMC alatt is jelen legyen a Kórus fenti lemeze, a
http://info.bmc.hu/site/muvesz/found_page.php?table=KAR&id=192
honlapon is és igyekszem javíttatni az esetleges hibákat.
Ugyancsak regisztráltam a lemezt a Gracenote CDDB adatbázisban is.
Ajándék:
A “volt” – “jelen” – és “jövő” kórustagoknak 50% kedvezmény jár!
Üdvözlök minden tagot és rajongót,
Benyovszky Gábor
A budaörsi Rossini: Stabat Mater koncert nagy siker volt. A nagyszámú hallgatóság szűnni nem akaró tapssal köszönte meg az előadást.
Kedves Kórus Tagok és a kórus kedvelők!
Rendelkezem a Kórus gyönyörű 1998-as CD hangfelvételével, a “Liszttől Strausszig” lemezzel.
A VATERA.HU -ba csak annyit kell beírni:
Budapesti Vándor Kórus CD
és máris rendelkezésre áll.
Elintéztem, hogy a neten a BMC alatt is jelen legyen a Kórus fenti lemeze, a
http://info.bmc.hu/site/muvesz/found_page.php?table=KAR&id=192
honlapon is.
Ugyancsak regisztráltam a lemezt a Gracenote CDDB adatbázisban is.
Ajándék:
aki a Vaterán e lemezhez kíván hozzájutni és egyben a “Kérdezzen az eladótól” rovatba beírja mintegy jelszóként: “OLVASTAM A VENDÉGKÖNYVET”, annak a legsürgősebben leállítom a licitet és így a kikiálltási áron juthat hozzá.
Üdvözlök minden tagot és rajongót,
Benyovszky Gábor
Gyönyörű volt az Erzsébetvárosban május 23-án rendezett koncert. Azóta is a Bárdos Lajos népdalfeldolgozás cseng visza a fülemben, állandó útitársként.
Tisztelt kórustagok!
már legalább tízszer megnéztem a “szép a vasutas élet” című kisfilmüket, amihez csak gratulálni tudok, mert nagyon jól sikerült!
Magamról csak annyit, hogy Egerben lakom, és én is szeretnék vasutas lenni!
Mégegyszer gratulálok.
Ui.: Még több ilyen jó zenét/filmet kellene még készíteniük!
Köszönjük, Tamás!
Kellemes ünnepeket neked is.
IDE IS LEÍROM:
Kellemes karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!
Biczó Tamás (tenor volt kórustag
)
Tessék beírni a programokhoz, hogy lesz koncert Sóskúton….
NI
A Villa Lallán
ballagok a hotel
felé villanellát mondogatva,
szellőmasnis fák között
dúdolászok egy dallamot
tengert morajló pillanatban.
Itt-ott
csigák, rákok, halak,
hallelujázó angyalok,
eonhullámok hallanak,
a Villa Lallán ballagok.
Sziasztok Régi Kórustagok!
Örülök,hogy egyre többen megtaláljátok a honlapunkat. Vasárnap (Okt. 5) 17 órai kezdettel a Szent Margit Gimnázium dísztermében (XI. Villányi u.5-7) reneszánsz esten lépünk fel.
Szeretettel várunk mindenkit(
Anikó, ezt neked tartjuk vigasztalásul.
Sajnálom,hogy a tüntetések miatt nem tudtam elmenni az édesapám emlékére rendezett koncertre,mert kétséges lett volna a hazaérkezésem,de gondolatban ott voltam veletek régi és új tagok!Külön köszönöm Vass M.Katinak az állítólag nagyon szép megemlékezését,sajnálom,hogy nem hallhattam!
Ezúton is üdvözlök minden régi ismerőst,akikkel sajnos nem találkozhattam!
A jelenlegi kórusnak pedig minden jót és sok élménydús,sikeres fellépést kívánok!
Aki akar az iwiw-en megtalál!
Kardosné Révész Kati
Kőszőnőm az értesitőt és a meghívást. Az élmény számomra kicsit hiányos volt, de sebaj, majd legkőzelebb jobb lesz.További jó munkát és sikereket. Üdvőzlettel Soltész Anikó
Szia, Rózsa!
Téged is szeretettel várunk.
Szia, Anikó!
Személyes problémák miatt csak most láttam a leveledet. Szívesen látunk a koncerten meghívó nélkül is , amely ma 17 órakor kezdődik a volt Kaffka Gimnáziumban.(Szent Margit Gimnázium, Villányi út)
Nem tudom, hogy ki kezeli a meghívottak listáját, de majd utána nézek.
Örülök, hogy rábukkantam a kórus honlapjára csak azt sajnálom, hogy a hírek nem elég frissek. Pl. pontosan mikor lesz a Révész lászló emlékműsor? Szívesen meghallgatnám, mivel valamikor én is énekeltem a kórusban, sőt első házasságom is ott jött létre, még 1954-ben. A honlapon lévő névsort nézve már csak Lóderer Ibi neve ismerős, őt üdvözlöm és a kórusnak sok sikert kívánok.
E- mail címem: czifra.r@gmail.com
P.S.: Lejjebb húzva a képet most látom Kabdebó Anikó levelében, hogy a koncert szeptember 20-án lesz, de az nincs benne, hogy hány órakor. Kár.
Kedves Kórus!
Szívből örülnél, ha megtisztelnétek egy meghívó küldésével a szeptember 20-i ünnepi koncertre, lévén hogy – bár a kórus örökös tagja vagyok – kimaradtam a meghívtottak listájáról.
Üdvözlettel: Soltészné Kabdebó Anikó
Kedves Kórus!
Hallottam a fergeteges “Kállai kettős” előadásukat, a Sz. Imre Gimnázium dísztermében. Profi teljesítmény volt és tökéletes összhang a zenekar és az énekkar között. Méltó befejezése a KÓTA rendezvénynek.
Köszönjük szépen, nekünk is hatalmas élmény volt, és egyben nagy megtiszteltetés is.
Kedves Vándor Kórus!
Most hallottalak benneteket a Műpában énekelni a Danubia Szimfónikus Zenekarral. Gratulálok!! Fantasztikus élmény volt, további sok sikert kívánok Nektek!!
A MÜPÁ-ban fogunk fellépni a Nemzeti Énekkarral és a Danubia Szimfónikus Zenekarral közös együttest alkotva. Nagyon megtisztelő felkérés a számunkra. Két Kodály mű kerül előadásra, a Mátrai képek és a Kállai kettős.
Kedves Vándor Kórus!
Nemzetünk ünnepén, március 15-én, hol fog szerepelni a kórus? Készülnek-e valamilyen műsorral?
Kedves, Ferenc!
Köszönjük észrevételét és továbbítani fogom azt a kórus vezetősége felé.
Kedves Vándor Kórus!
Látom a repertoárban hogy több Orbán művet ad elő a kórus. A kiegyensúlyozottság érdekében jó lenne ha baloldali szerzőket is repertoárjukba vennének: Lendvai, Hiller etc.
Köszönettel, Ferenc
A VII. kerület ünnepségén vettünk részt a délelőtti órákban.
Kedves Vándor Kórus!
Okt.23-n sok kórus rendezett önálló koncertet, ahol közismert művészek is felléptek. A Vándor Kórusról nem volt hír sem a rádióban, sem az újságokban. Nem ünnepelt a kórus?
Köszönjük az értékes hozzászólásokat , és a dícséreteket. Örülünk, hogy egyre többen megjelennek a vendégkönyvben, épp ezért csinálták a mi kedves fiaink.
Vasárnap a Szent Margit Gimnáziumi előadáson hallottam a kórust énekelni. Nagyon szép hangzást ad , hogy a fiatal csengő hangok keverednek az érett női hangokkal. A basszus is szépen szól.
Nagyon tetszik a honlap. Csak így tovább….
Kedves B. János!
A felső korhatár általában 50 év, de ezt rugalmasan szoktuk kezelni. Kérlek használd a “kapcsolat” menüpontban látható telefonszámok egyikét, ha további kérdéseid vannak.
Kedves Vándor Kórus!
Érdeklődnék, hogy van-e korhatár az új tagok felvételénél. Természetesen a felső korhatár érdekelne.