2026.10.17. BOLDOG SZÜLINAPOT!
A Siófoki Női Kar 55. születésnapját köszöntő hangverseny vendégkórusaként utaztunk október 10-én Siófokra, Bati Zoltán karnagy meghívására, aki néhány évig a Budapesti Vándor Kórus szólamvezetője volt és a jó kapcsolat akkor is megmaradt, amikor a munka és a lakhatási lehetőség elszólította. Örömmel mentünk és nagyon jól éreztük magunkat. A Szent Lőrinc templomban volt a fellépés: először a házigazdák adtak elő egy szép, kerek, liturgikus blokkot, majd mi következtünk dr. Németh Zsuzsanna vezetésével, ugyancsak egyházi művekkel, amelynek sorák Ēriks Ešenvalds Stars című kompozíciója zárta, a különleges, felhangolt kristálypoharakon megszólaló akkordokkal. A harmadik harmad a hölgyeké volt, akik könnyedebb hangvételű darabokat énekeltek ezúttal, köztük a zongoránál ülő Bati-Béleczki Anita által készített népdalfeldolgozással. És az ünnepeltek minket köszöntöttek, amikor adott ponton – némi szövegmódosítással – a Vándort éltették.
Szívmelengető volt az egész este, a záró vacsorával, ami finom volt, a vendéglátátók mindent bevetve láttak vendégül. A záró felvonás egy hatalmas szülinapi torta volt, amely nemcsak a Siófoki Női Kart, de a 90 éves Budapesti Vándor Kórust is köszöntötte.






2026. 09.26. FORDÍTOTTUK, PERDÍTETTÜK
Immár hagyomány, hogy a zene világnapja “környékén” évadot nyitunk egy gyerek- vagy ifjúsági kórus társaságában. Idén szeptember 26-án került erre sor, a Bárdos Lajos Gyermekkar közreműködésével. Karnagyuk, Besse Attila tanár úr a Lágymányos Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusa, aki elhivatottan, szakértelemmel és nagy-nagy szeretettel tanítja, irányítja a kórusba járó gyermekeket. Gyönyörű népdalcsokorral, remek népdalfeldolgozásokkal érkeztek a Milestone Institute Dísztermébe, kiválóan énekeltek, öröm volt őket hallgatni.
Mi magunk is népdalfeldolgozásokat énekeltünk, dr. Németh Zsuzsanna vezényletével. Köztük volt Bárdos Lajos négytételes Szeged felől című ciklusa is, amit igazán különleges alkalmakra tartogatunk, hiszen nem könnyű darab. Elhangzott a Tréfás házasító is, a koncertnek címet adó záró sorral: Fordítsátok, perdítsétek, míg csak bennünk zeng a lélek!
Nem maradhatott el a közös szám sem, Bárdos híressé vált cserkésznótája (amúgy a Kis kece lányom dallamára): Tábortűznél.

