2026.06.20. Műhelymunka koncerttel

HORVÁTH MÁRTON LEVENTE Erkel-díjas zeneszerző

A Vándor 90 koncertsorozat második alkalma 2026. június 20-án volt, amikor is Budapesti Vándor Kórus vendége volt HORVÁTH MÁRTON LEVENTE Erkel-díjas zeneszerző, aki egy workshop keretében segített eligazodni abban a „boszorkánykonyhában”, amelyben sorra látnak napvilágot szebbnél szebb, klasszikusan kortárs kompozíciói. A lényeg azonban mégis az volt, hogy ebben a műhelymunkában részt vett a tatabányai Árpád Gimnázium Kórusa, amelynek karnagya, Szeimann Zsuzsanna felkészítette a gyerekeket részben a három elemzett mű (O, vos omnes, O, salutaris hostia, Nunc dimittis) előadására, részben pedig arra, hogy ezekhez kapcsolódva kérdésekkel forduljanak a komponistához. Így a program második részében Horváth Márton Levente ezekre (és a Budapesti Vándor Kórus tagjai által megfogalmazott) kérdésekre igyekezett minél kimerítőbb választ adni. Magukat a kérdéseket írásban lehetett eljuttatni dr. Németh Zsuzsannához, az esemény szakmai vezetőjéhez (egyben a Budapesti Vándor Kórus karnagyához), de ha valakinek a helyszínen eszébe jutott még valami, nyugodtan kérdezhetett.

Zárásként megpróbálkoztunk két mű lapról olvasásával: Salve Regina és Üdvözlégy, kis Jézuska….Summa summarum: többé-kevésbé sikerült. Maga a rendezvény azonban nemcsak többé-kevésbé, de remekül sikerült!

2026.05.31.

A GAUDE KÓRUS évadzáró koncertjén | 25 és 90 Gödön

2026. május 31-én a 25 éves gödi Gaude Kórus tartotta évadzáró hangversenyét a település Szent István királyról elnevezett katolikus templomában. Az ünnepi alkalomra meghívták a 90 éves Budapesti Vándor Kórust és a két együttes egy kellemes és emlékezetes hangversenyt adott a valóban népes közönségnek. Először a gödiek énekeltek Földvári Mátyás karnagy vezetésével, utána következtünk mi, dr. Németh Zsuzsanna irányításával. Igazi örömkoncert volt, csupa „kedvenc” darabbal, ami megkönnyítette a fellépést megelőző próbákat is. A Nosztalgiakoncert anyagából elővettük Brahms Letztes Glückjét és Rossini Kis ünnepi miséjének Sanctusát. Aztán következett Thompson Allelujája, Miškinis varázslatos Gloriosa dicta suntja, Ola Gjeilo Ubi caritasa és a „nagyágyú”, Ešenvalds Stars című darabja, a szépen felhangolt kristálypoharak kórusával. A koncert záró számaiként megszólalt Orbán Gyögy Nunc dimittise és Karai József Vidám nótája az egyesített kórus előadásában. A siker várható és elementáris volt, ahogy a koncert utáni baráti vacsora is.

2026.05.16.

A feltörekvő fiatalok és a Budapesti Vándor Kórus

2026. május 16-án ötödik alkalommal rendeztük meg a Budapesti Vándor–Révész Karvezetésverseny országos döntőjét: kilenc induló dolgozhatott a Budapesti Vándor Kórussal. A verseny szakmai koncepcióját és évenkénti aktuális programját dr. Németh Zsuzsanna, a Budapesti Vándor Kórus karnagya alakította ki és határozza meg minden alkalommal.

2026. május 16-án ötödik alkalommal rendeztük meg a Budapesti Vándor–Révész Karvezetésverseny országos döntőjét: kilenc induló dolgozhatott a Budapesti Vándor Kórussal. A verseny szakmai koncepcióját és évenkénti aktuális programját dr. Németh Zsuzsanna, a Budapesti Vándor Kórus karnagya alakította ki és határozza meg minden alkalommal.

Az alapvető cél a még tanuló korosztály „helyzetbe hozása”, ami az idő múlásával egyre fontosabbá válik, hiszen mind több szakirányú középiskolában és felsőoktatási intézményben lehet karvezetést tanulni, ugyanakkor – szemben a hangszeresek és magánénekesek számos lehetőségével – nem rendeznek versenyeket számukra. Bármennyire is megosztó a zenei versenyekről való vélekedés, abban egyet ért a szakma, hogy ez a fajta kihívás bizony sokat fejleszt a növendékek szakmai tudásán és a pódiumon való teljesítési képességen. Minden évben az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a versenyzők, így alkalom kínálkozik ismerkedésre, szakmai eszmecserére is.

A szakirányú középiskolákban, illetve felsőoktatási intézmények első és második évfolyamán tanulók jelentkezhetnek, amennyiben még nem töltötték be a 22. évüket. Az első fordulóban videofelvételt kell küldeniük: négy darabot kell kívülről vezényelniük a versenyt meghirdetők által kijelölt művekből. A döntőben, ahol két művel kell már csak foglalkozniuk, a Budapesti Vándor Kórus áll rendelkezésükre. A darabokat (mind az online elődöntőben, mind a jelenléti döntőben) két, egymástól eltérő karakterű műveket tartalmazó csoportból kell válogatni. 2026-ban magyar kompozíciók szerepeltek a kiírásban: három lassú, három szilajabb darab (illetve tétel).

Kodály: Esti dal                                       

Kodály: Túrót eszik a cigány

Orbán: Ave Maria                                    

Bárdos: Régi táncdal

Bárdos: Szeged felől – I. tétel             

Bárdos: Szeged felől – IV. tétel

A versenyek színvonala évről évre egyre magasabb, ami azt is jelenti, hogy minden alkalommal nehezebb és még nehezebb dolga van a zsűrinek. 2026-ban a zsűri tagjai a következő szakemberek voltak: Lizendoldné Porcs Angéla zsűrielnök, Ney Andrea és dr. Németh Zsuzsanna zsűritagok.

A díjazottak mellett minden döntős elismerő oklevelet kap teljesítményének legjobb, leginkább figyelemre méltó eleméért.

1. helyezett: Kalapos Ármin

2. helyezett: Kiss Viktória

2. helyezett: Szabó András

3. helyezett: Csiszér Csaba

3. helyezett: Nagy Lilianna

A kórus különdíját elnyerte: Kalapos Ármin

Egyéni értékelések:

Simkó András: a versenyen nyújtott inspiratív és reflektív próbamunkájáért

Lorencz János: a próbafolyamat során nyújtott reflektív vezénylésért

Ocskay Brigitta: a versenyen tapasztalt látványos fejlődéséért

Köteles Zsófia: a Bárdos: Szeged felől című kórusmű 4. tételében található karakterek szuggesztív megerősítéséért

2026.04.30.

Budapesti Vándor Kórus 90 – Nosztalgiakoncert

Emlékszel?

Hányszor hangzik el ez a kérdés laza beszélgetések során, amikor egy-egy közösség (esetünkben kórus) tagjai csevegnek és elevenítik fel a „régi idők” történeteit. És ez nemcsak egy kellemes nosztalgia, de gyógyír is, hiszen a végeredmény többnyire vidámság, nevetés.

A kórus 90. évfordulóját ünneplő háromrészes hangverseny-sorozat első eseményét ebben a nosztalgiahangulatban terveztük megvalósítani, ezért aztán Nosztalgiakoncert címen hirdettük meg április 30-ra.

A műsor a Vándor Sándor-Révész László-dr. Németh Zsuzsanna karnagyi korszakainak jellegzetes műveiből állt össze: a József Attilával személyes barátságot ápoló Vándor darabjával, a József Attila-verset megzenésítő Tiszta szívvel című művével kezdődött, majd Révész László fél évszázados repertoárjának három ikonikus darabja következett: Brahms Letztes Glückje (Utolsó boldogsága), Rossini Sanctusa a Kis ünnepi miséből és Colacicchi pazar karakterdarabja, a Me pizzica, me mozzica. Ezt az utolsó évtizedünk lett kórusmuzsikához fűződő szoros kapcsolatát megjelenítendő népdalfeldolgozás követte. Selga Mence: Neba maize pate nāca. Az utolsó blokk magyar művekből állt. Bárdos Tréfás házasítója volt annak idején az első, amit Révész László és dr. Német Zsuzsanna mindketten vezényeltek, majd Kodály Túrót eszik a cigánya szólalt meg a régi repertoárból. Bárdos Régi táncdala zárta a sort – az a mű, amelyet Révész László tanított be, majd elénekeltük egy, az ő emlékére rendezett hangversenyen és végül most, kicsit újraértelmezve, egészen új színeket fedezve fel a sorok között.

A Milestone Institute Dísztermében Kalniņa Sallija által összeállított, tarka, megható fotómontázs futott a háttérben. Az előadásban fontos szerep jutott a „mesélőnek”, a műveket nemcsak felkonferáló, de a sok régi, idős kórustag-vendéget is megérintő történeteket felidéző Tóth Anna zenetörténésznek. Az est karnagya – természetesen – dr. Németh Zsuzsanna volt.

2026.04.23.

Pati-Nagy Boglárka egyházzenei diplomaliturgiája

Canite caelites, plaudite homines!

Énekeljetek mennyei lények, tapsoljatok emberek – szólal meg Esterházy Pál Harmonia caelestisének egyik kantátájában. Abban, amely – több más tétel mellett – elhangzott 2026. április 23-án, a Babér utcai templomban, ahol Pati-Nagy Boglárka egyházzenei diplomaliturgiáját abszolválta.

Bogi az Egyházzenei tanszék ének szakirányú képzésében vett részt és a diplomaliturgia alkalmából egy teljes misét, illetve annak zenei részeit kellett celebrálnia. Ebben a munkában a Budapesti Vándor Kórus szinte valamennyi tagja részt vett, együtt énekelt a tanszéki kórussal. Még az utolsó pillanatban visszalépett hangszeres közreműködők helyetteseiről is gondoskodott.

A himnuszok, egyszólamú (gregorián jellegű) részek között elhangzott a 18. századi Ebelin Missa brevise, Victoria Domine, non sum dignus című motettája és az említett tétel Esterházy Harmonia caelestiséből.

Bogi fantasztikusan koncentráltan vezette végig a misét, minden mozdulata a helyén volt, szívet melengetően énekelt, határozottan és jól vezényelt és korrekt módon orgonált.

A kórusnak várakozáson felüli élmény volt ez az alkalom és az ezt megelőző próbák sora. Gyönyörűen szólt a templomban a produkció. Igen, produkció. Mert bár egy csütörtöki hatórás misén vettünk részt, ám ez egy komplett zenei produkció volt, amely könnyekre és mosolyra fakasztott. Különösen, hogy a vizsgabizottság dicséretekkel halmozta el Bogit és teljesítményét jeles érdemrenddel honorálta.

2025.12.08. és 12.11.

Ó jöjj, ó jöjj üdvözítő

2025 decemberében két bentlakásos idősek otthonában adtunk adventi koncertet és az élmény minden túlzás nélkül elementáris volt. Az idős emberek, az erzsébetvárosi Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ intézményeinek lakói a Dózsa György út 46-ban, illetve a Peterdy utca 6-ban, boldog várakozással ültek be a már karácsonyi díszben pompázó terembe. Az alkalomhoz illő művekkel készültünk, amelyben a csengőkórussal bevezetett karácsonyi népének mellett más egyházi népének-feldolgozás, Kodály Adventi éneke, Orbán Ave Mariája, Miškinis Gloriosa dicta suntja, Gjeilo Ubi caritasa és John Rutter valóban könnyfakasztó Karácsonyi bölcsődala szerepelt, ez utóbbi Hajnal Éva zongorakíséretével. Az idős emberek nemcsak megtapsolták a kórust és dr. Németh Zsuzsanna karnagyot, de megható ajándékkal is kedveskedtek.

2025.11.20.

A XV. Vándor Műhely záróhangversenye

Szünet nélkül tizenötödször

A Budapesti Vándor Műhely 2011 óta a kórus állandó projektje, amely a fiatal gyakorló karnagyok egyfajta továbbképzését hivatott ellátni. Mindemellett lehetőség a passzív résztvevők számára is, hogy – egyelőre – a közönség soraiból figyelhessék, hogyan lehet elsajátítani a jó produkcióhoz szükséges szakmai fogásokat.

2025-ben, november 20-án elsőként RÁTÓCZI FANNI CSEPERKE, az ELTE ének-zene tanár képzésén végzett 2025-ben, jelenleg a Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola szolfézstanára. 14 évesen került a kórushoz, amely mintegy patrónusként terelte a zenei pálya felé. Az ő választása Orbán György Nunc dimittisére esett.

Következett SIFTÁR MÁRIA szolfézs- és ének-zeneszakos tanár, az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola Kórusának karnagya vezényelte Kodály Zoltán Szép könyörgés című művét.

Régi műhelylátogató SZALAI BENCE, az Áldás utcai Általános Iskola ének-történelem szakos tanára, az ELTÉ-n végzett 2025-ben. Az ő vezényletével Randall Thompson Alleluja című darabja szólalt meg.

PATI-NAGY BOGLÁRKA – a Zeneakadémia egyházzenei tanszékének hallgatója Vytautas Miškinis Gloriosa dicta suntját dirigálta.

GRECSNIK GYÖRGYI – mesterpedagógus, a Dob utcai Angol-Magyar Kéttannyelvű Általános Iskola énektanára Saint-Saëns művét vezényelte: Calme des nuits

A hagyományok szerint ez az a hangverseny, amelynek keretein belül gazdára talál az éves karnagyi és alapítványi díj is. A karnagyi díjat a napi munkában való példamutató részvételért, egy gravírozott tollat idén Bubálik Dórának adta oda dr. Németh Zsuzsanna karnagy.

A Vándor Sándor és Révész László Emléke alapítványi díját a kórus működésének kiemelkedő támogatásáért Kalnina Sallijának ítélte oda a kuratórium.

Brahms: Német requiem

A Nemzetközi requiem szakmai program megvalósítását 2025. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.  

2025.10.16. – 10.27.

Megszárad a fű, és virága elhull….

…olvasható Brahms Német requiemjének megindító második tételében. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Budapesti Vándor Kórusnak életre szóló élményt jelentett a grandiózus művel való találkozás. Külön erénye volt a projektnek, hogy a rengeteg idő- és energiaráfordítással elsajátított kompozíciót nemcsak egyszer, hanem egymás után négy alkalommal is elénekelhettük.

A németországi, Alsó-szászországi SingAkakdemie és a kórus együttműködésének nem ez volt az első és egyetlen) mozzanata. 2018-ban Budapesten, a Szent István bazilikában énekeltünk közösen egy Mendelssohn-motettát, majd 2019-ben, Alsó-Szászországban kétkoncerten szólaltattuk meg Mendelssohn Erste Walpurgisnacht című oratorikus művét, valamint Kodály Kállai kettősét (ez utóbbit magyarul, Németh Zsuzsanna vezényletével).

2025-ben a SingAkademie vezetője, Claus-Ulrich Heinke állt a kórusok élén, amikor október 16-án Budapesten, 17-én Székesfehérvárott, 25-én Bokenemben és 26-án Wunsdorfban hangzott el a monumentális mű. A magyar helyszíneken a zenekar helyén két zongora és három timpani foglalt helyet, a hangszeres szólista Bizják Dóra, Zentai Károly és Nagy Zsolt volt. A szoprán szólót Kriszta Kinga énekelte, a baritonista Daniel Ochoa volt. A németországi koncerteken egy, az eredetinél kisebb létszámú zenekar működött közre, a kiváló Daniel Ochoa mellett a remek szoprán, Antonia Radneva lépett fel.

A közel egyhetes kirándulást a kórus saját a capella koncertje koronázta meg a hannoveri Kreuzkirchében, ahol egy Tallis-motetta után 20. és 21. kompozíciók szólaltak meg dr. Németh Zsuzsanna vezényletével a padsorokat sűrűn megtöltő és viharos tetszésnyilvánítással köszönetet mondó közönség előtt.

A műsor a következő volt:

Kodály: Szép könyörgés
Orbán György: Nunc dimittis
Thompson: Alleluja
Vytautas Miškinis: Gloriosa dicta sunt
Ola Gjeilo: Ubi caritas
Pēteris Vasks: The Fruit of Silence
Ēriks Ešenvalds: Lux aeterna

A fél éven át tartó folyamatos szakmai felkészülés, szervezési munka nagyon sok humán energiát is felszabadított a kórusban, ami emlékezetes és kiváló produkciókban, valamint egy nagyszerű külföldi túrában öltött testet.

2025.09.27.

Népdalshow a zene világnapján

1975-ben, Yehudi Menuhin előterjesztésére fogadta el az UNESCO október 1-jét a zene világnapjának. A legméltóbb alkalom tehát egy új koncertévad megnyitására. És miután Kodály Zoltán talán legjelentősebb tételmondata az volt, hogy a „zene mindenkié”, mi is arra törekedtünk, hogy még egy ilyen szűkebb körű esemény keretén belül is minél többeket részesíthessünk zenei élményben.

A műsor első részében gyermekeket, az Alsó-erdősori Bárdos Lajos Általános Iskola Gyermekkórusát hallhatták Siftár Mária vezényletével. A harmadik-negyedik osztályos gyermekek mivel is kezdhették volna a műsorukat? Csakis a reneszánsz Praetorius Viva la musica!, az Éljen a muzsika! kánonjával.

Október 1-je azonban nemcsak erről szól. 1899. október 1-jén született Bárdos Lajos, iskolájuk névadója, a magyar kórusmuzsika emblematikus alakja.

Kodály nyomdokain járva számos népdalfeldolgozással gazdagította a magyar kórusirodalmat. Ezt a délutánt tehát a magyar népdaloknak ajánljuk Bárdos Lajos és más magyar zeneszerzők feldolgozásában.

A gyerekek a bevezető után a Kodály által papírra vetett Cifra palotát énekelték, majd a Haj, Dunáról fúj a szél című – szintén – Kodály-feldolgozást. Sorsfordulót jelentett annak idején Bartók vésztői tartózkodása, hiszen itt definiálta először magyar parasztdalként azokat az énekelt népi dallamokat, amelyeket élesen elhatárolt a korábban magyar népzenének tartott, ám a népies műdalokat reprezentáló zeneművektől. 1917-ben gyűjtötte Vésztőn a Sárga csikót, amelyet Szőnyi Erzsébet 95 évesen dolgozott fel és amely az iskolások programjának következő száma volt. A blokkot névadójuk, Bárdos Lajos Lúd lába, lúd lába című darabja zárta.

A Budapesti Vándor Kórus folytatja a délutáni népdalshow-t dr. Németh Zsuzsanna karnagy vezetésével. A párosító, azaz a szerelemmel és házassággal foglalkozó, gyakran párbeszédes formában létező népdalok alkotják a magyar népdalirodalom jelentős részét. Bárdos Lajos komponálta (Ádám Jenő gyűjtését felhasználva) a Széles a Duna és (a Kodály gyűjtötte anyagot felhasználó) Tréfás házasító népdalkórust. Ezt Birtalan József igazán pörgős Félre tőlem búbánat című műve követte, amely Vikár Béla gyűjtéséből merített.

A hangverseny közös produkcióval, a Szellő zúg távol című, magyar népdalból lett cserkészdal. A népdalt Bartók Béla gyűjtötte a Tolna vármegyei Felsőiregen 1907-ben Kis kece lányom szöveggel és Bárdos Lajos adta közre cserkészdalként.