2025.06.29. Hommage à 1945

Erzsébetváros Önkormányzata nagyszabású emlékkoncertet rendezett a II. világháború végének 80. évfordulója alkalmából, amelyre felkérést kapott a Budapesti Vándor Kórus is. A rendelkezésünkre bocsátott időkeretben bármit énekelhettünk, ami az európai országok, az európai kultúra sokszínűségét reprezentálta.

A blokkot – természetesen – magyar művel kezdtük, mégpedig az erre az alkalomra megtanult Kodály-fohásszal, az 1943-ban keletkezett Szép könyörgéssel. Ezután az amerikai Randall Thompson Allelujája következett: a Franciaország 1940-es megszállására komponált darab az egyetlen „alleluja” szót zenésíti meg a félelemmel teli suttogásból a győzelem reményét sugalló, kitörő fortéig, majd a visszatérő pianissimóból kiemelkedő egyetlen másik szóig, a záró ámenig.

A litván Vytautas Miškinis Gloriosa dicta suntja a dicsőségről és háláról énekel a nagy klasszikusokat is megszégyenítően behízelgő harmóniákkal, amihez szervesen kapcsolódott a norvég Ola Gjeilo békét és szeretetet dalba öntő Ubi caritas című himnusza. A műsort a lett Pēteris Vasks orgonakíséretes műve, a Teréz anya szövegére írt The Fruit of Silence zárta, amely a hitet, az imát, a szolgálatot és békét egyaránt a csend gyümölcseként definiálja.

Az ember azt gondolná, hogy egy amatőr kórus leginkább a pattogós, harsány, táncos darabokkal tudja vastapsra késztetni a közönséget. Megrendítő volt átélni, hogy a Rumbach-zsinagógát zsúfolásig megtöltő publikum, amely előtte hosszasan élvezhette a Liszt Ferenc Kamarazenekar játékát, milyen kitörő lelkesedéssel és hosszas ünnepléssel honorálta a programot, amelyet a kórus karnagya, dr. Németh Zsuzsanna állított össze.

2025.06.14. Évad(nem)zárás

A kórus szokásos évadterve szerint június 14-re terveztük szezonzáró koncertünket, amelyre meghívtuk a gyöngyösi Cantare Kóruscsaládot is. A Heves megyei városban nagyon népszerű, nagy megbecsültségnek örvendő együttes 1977 óta működik: először mint Cantare Városi Vegyeskar Kalocsainé Csillik Mária vezetésével, később mint kamarakórusból és vegyes karból álló Cantare Kóruscsalád Józsa-Kalocsai Mária irányításával. Tekintettel a várható nagy létszámra a délután 4-re tervezett hangverseny helyszínéül a K11 jó akusztikájú nagytermét béreltük.
Az élet azonban ezúttal is átírta a forgatókönyvet. Először is egy hihetetlenül rangos felkéréssel június 29-re, a Rumbach-zsinagógába, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjeként jegyzett Szabadon Európában hangversenyen mi is szerepeljünk egy 20 perces blokkal. Ennek fényében nem évadzáróként, hanem a 29-i alkalomra való nyilvános főpróbaként tekintettünk a gyöngyösiekkel közösre tervezett délutánra.
És amikor már mindenki rakta össze a kottáit, készítette össze a fellépő holmijait, sütött-főzött-csomagolt (hiszen vendéglátással kívántuk lezárni a programot és az évadot), jött a hír: egy hirtelen történt esemény miatt a gyöngyösi kórus otthon maradni kényszerült.
A koncert természetesen nem maradhatott el. A Budapesti Vándor Kórus kedvelői számítottak erre a fellépésre és nekünk is fontos volt, hogy előttük „próbáljuk ki” a 29-i műsort. A nyilvános főpróba, amelyen elhangzott
Kodály: Szép könyörgés,
Thomson: Alleluja,
Vytautas Miškinis: Gloriosa dicta sunt,
Ola Gjeilo: Ubi caritas,
Pēteris Vasks: The Fruit of Silence
című műve dr. Németh Zsuzsanna karnagy vezetésével, nagyon jól sikerült és nagy sikert aratott. Zongorán Hajnal Éva működött közre.

2025.04.15. Nagyheti arany

A 2024-es nagy „attrakció”, Németh Zsuzsanna karnagy a Zeneakadémia Nagytermében megtartott sikeres doktori hangversenye után újabb kihívást keresett magának a kórusnak: benevezett a 19. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyre, amelyre a húsvétot megelőző napokban került sor. Ez egy nagyszabású, fesztivállal is egybekötött eseménysorozat, amelynek keretében több kategóriában is lehet nevezni. Mi a kötelező mű nélküli vegyeskari kategóriát, a B/1-t választottuk, három különböző stílusú és nyelvű kompozícióval, a maximálisan megengedett 15 perces időtartamban.

Sweelinck Hodie Christus natus est című darabja a 17. század elejének tipikus latin nyelvű motettája. Az angol Mozartnak nevezett Samuel Wesley angol nyelvű, archaizáló madrigálja – O sing unto mie roundelaie – a 18. század végén született. Kocsár Miklós az ezredfordulón öntötte végleges formába a Kányádi Sándor-versre írt gyönyörű művét: Könyörgés tavasszal.

A míves és változatos program, az alapos felkészülést követő impozáns előadás elismerést érdemelt, amelyet a zsűri  Arany Diploma formájában díjazott.

2025.03.15.

Az újpesti önkormányzat ünnepi megemlékezésén hűvös időben kellett énekelnünk, ám mire elkezdtük a programot, legalább az eső elállt. Itt egy dalcsokrot adtunk elő (ritmushangszerekkel színezve) a március 15-hez kötődő gazdag repertoárból, majd Hazslinszky Gusztáv ritkán énekelt Petőfi-megzenésítése, a Talpra magyar következett. Műsorunkat Kocsár Miklós varázslatos kórusműve, a Kányádi-versre írt Könyörgés tavasszal zárta. Emlékezetes fellépés volt.

2025.02.22. Tél ide, hideg oda, irány a szabadtér!

Egy speciális felkérésnek tett eleget a kórus 2025 elején. Február 22-én adták át a felújított Almássy utcát az erzsébetvárosi lakosoknak. Ebből az alkalomból nemcsak Niedermüller Péter polgármester köszöntötte a kellemes tavaszias délelőttön odaérkezőket, de zenével és persze némi harapnivalóval is kedveskedtek nekik.
Az elsődleges feladatunk az volt, hogy mintegy vokálozzunk Falusi Mariannak, aki a Miénk itt a tér című örökzöldet énekelte több más régi számával együtt. Az ő karrierje innen, pontosabban a színpad mögött magasodó, mára már enyészetnek indult Almássy téri Szabadidő Központban indult. Volt egy saját blokkunk is, amelyben Bárdos Szeged felől és Karai Vidám nóta című népdalkórusát énekeltük, nagy sikerrel.

HANGVERSENY

2024.12.11.

Adventkor a Rumbach-zsinagógában

Másodszor nyílt alkalmunk arra, hogy a Molnár Antal Zeneiskola adventi hangversenyének keretében fellépjünk a Rumbach-zsinagógában. Ez egy rangos esemény, amelyen az iskola tanárai, a már zenei pályán lévő egykori és a legjobb mostani növendékei játszanak. Egyben fontos erzsébetvárosi program is, hiszen a városrész legszebb rendezvényhelyszínén énekelhettünk, a kerület közönsége és nobilitásai előtt. Két darabbal készültünk: mindkettő méltó volt az alkalomhoz és a helyszínhez. Ola Gjeilo Ubi caritas (Ahol a szeretet) és Randall Thompson Alleluja című darabja szólalt meg előadásunkban dr. Németh Zsuzsanna vezetésével, amely tetszést aratott és elismerést váltott ki a közönség körében.

HANGVERSENY

2024.10.25./17.30

Tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Budapesti Vándor Kórus azt a kurzusát, amelynek célja, hogy a már pályán lévő, vagy még a pályára készülő fiatal karnagyok szakember útmutatása mellett foglalkozhassanak egy „igazi” vegyes karral, amilyenekből egyre kevesebb működik ma Magyarországon.

HANGVERSENY

2024.09.28.