XVI. BUDAPESTI VÁNDOR MŰHELY 2026. november 23-27.
Egy kurzus – jól bevált régi és ígéretes új kínálattal
Gyakorló kórusvezető vagy? Esetleg hamarosan az szeretnél lenni?
Próbáld ki a Budapesti Vándor Műhely már bevált kurzusát, amely kétféle részvételi lehetőséget is kínál. A munka során a Budapesti Vándor Kórus áll rendelkezésedre, amely több mint 90 éve aktív részese a hazai és nemzetközi kóruskultúrának, számos nemzetközi verseny díjazottja és a KÓTA legmagasabb, Hangversenykórus minősítésével rendelkezik. Repertoárján a reneszánsztól a 21. századig minden korszak képviselteti magát.
Olvasd el, mit kínál a Budapesti Vándor Műhely a különböző – aktív, passzív – csoportoknak: minden bizonnyal találsz olyat, amelyiken szívesen részt vennél!
A műhelymunkára olyan résztvevők jelentkezését várjuk, akik vegyeskari repertoár-jártasságukat kívánják csiszolni, akik egy kiváló, jó hangulatú amatőr együttes élén szeretnék vezényléstechnikájukat javítani, művészi elképzeléseiket hangzó formába önteni.
Választható lehetőségek:
Aktív
Ebbe a kategóriába várjuk azokat a karnagyokat, akik a kóruspróbák keretén belül foglalkoznak a választott darabjukkal. A kórus már elsajátította a művek zenei anyagát, így a betanításukra már nincs szükség. A hangsúly a darab megformálásán, zenei kifejezésén, valamint az egyéni elképzelések megvalósításán, kipróbálásán van. Ebbe a csoportba 6 jelentkezőt tudunk fogadni.
Passzív
Az ebbe a kategóriába jelentkezők a teljes esemény összes kóruspróbáján részt vehetnek. A jelentkezők száma korlátlan.
A Műhely PROGRAMJA:
A program 2 db kóruspróbát foglal magában a következő időpontokban:
2026. november 23., hétfő: 18.00-20.00
2026. november 26., csütörtök: 18.00-20.00
2026. november 27., péntek: helyszíni próba és hangverseny
A záró koncert után a Budapesti Vándor Kórus tagjai által prezentált fogadásra kerül sor, ahol lehetőség nyílik a műhely tapasztalatainak szakmai megbeszélésére.
A kurzus ideje alatt dr. Németh Zsuzsanna, a kórus Artisjus-díjas karnagya és művészeti vezetője irányítja a résztvevők munkáját.
A műhelymunkában szereplő művek listája:
Nehézségi kategória I.
Nehézségi kategória II.
Nehézségi kategória III.
Kérjük a résztvevőket, hogy a fent megadott három csoport bármelyikéből válasszanak ki legalább két művet, és ezt tüntessék fel a jelentkezési lapjukon. A kurzus végi nyilvános hangversenyen ezek közül a művek közül személyenként csak egy hangzik majd el.
A kották az alábbi linken érhetőek el:
További információk:
Részvételi díj:
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A jelentkezési lap elküldésével, majd szervezői oldalról a jelentkezés visszaigazolásával válik véglegessé.
Kapcsolat:
Az esetlegesen felmerülő kérdésekkel kapcsolatban Rátóczi Fanni Cseperke áll rendelkezésre a 06206253266-os telefonszámon, valamint a vandor.muhely@gmail.com e-mail címen.
Jelentkezési határidő: 2026. november 15.
A jelentkezési lapokat e-mailben várjuk a vandor.muhely@gmail.com címen.
Mindenkinek eredményes felkészülést és jó munkát kívánunk!
A szervezők
