A Budapesti Vándor Kórus idén a csaknem nyolc évtizedes fennállásának alighanem legnagyobb feladatára vállalkozott, tovább növelve szerepkörét a magyarországi, sőt immár a nemzetközi kóruséletben. 2014. május 15—18. között négynapos fesztivált és ezen belül kórusversenyt rendezett. A programokra 18 együttes jelentkezett, 3 énekkar külföldről érkezett.
Az ünnepélyes megnyitón, a versenyen, a népzenei és az egyházzenei koncerteken, majd a gálahangversenyen a jelentkező énekkarok a közönségnek is, egymásnak is megmutatkozhattak, a közös élményből jelentősen gazdagodhattak.
A programsorozat május 15-én, csütörtökön a megnyitó műsoros ünnepséggel kezdődött a Fasori evangélikus templomban. A négynapos rendezvény első kórusműve Pachelbel Singet dem Herrn ein neues Lied (Énekeljetek az Úrnak új éneket) című kétkórusos motettája volt a házigazda Budapesti Vándor Kórus előadásában, Németh Zsuzsanna Artisjus-díjas karnagy vezényletével. Utána fellépett az Alsó-erdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium alsós kórusa is, a csaknem száz fős énekkar és kórusvezetője, Kyncl Rita egységes, finom és tiszta hangzása, fegyelmezettsége méltán keltett elismerést. Ezután következett a „protokoll”: Vadász Ágnes, a KÓTA titkára ekkor nyújtotta át a Budapesti Vándor Kórusnak az április 5-i minősítő hangversenyén kiérdemelt legmagasabb, „Hangversenykórus” kategóriaminősítést tanúsító oklevelet. Ekkor hirdette ki a Budapesti Vándor Kórus a harmadik alkalommal kiírt megzenésítési pályázatának eredményét is. Assisi Szent Ferenc A Nap fivérének imája című költeményét a zsűri (Sugár Miklós zeneszerző, Sugárné dr. Mindszenty Zsuzsánna valamint Németh Zsuzsanna karnagy) ítélete szerint Zámbó Jonatán komponálta meg legsikeresebben. A Müller Zongoraterem különdíját Bucz Magor kapta.
Az első nap fogadással zárult a templommal szomszédos Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium aulájában.
Május 16., péntek volt a versenynap. A helyszín, a Budapesti Művelődési Központ minden szükséges infrastruktúrával ellátta a versenyzőket és a zsűrit, amelynek elnöke Sugárné dr. Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy volt, tagjai pedig Sapszon Ferenc Liszt- és Magyar Örökség-díjas, valamint Németh Zsuzsanna Artisjus-díjas karnagyok.
Ez a verseny új perspektívát teremtett a szónak nemcsak a hivatalos értelmében vett, de a lényeget tekintve is amatőr énekkarok számára. Ki ne találkozott volna hazai és nemzetközi megmérettetéseken is azzal a kétséges szakmai-jogi helyzettel, hogy ugyanazon szempontok, elvek és szigor mentén pontozzák az igazi, a kórusénekléssel csak szabad idejükben foglalkozó kórusokat, mint a különböző felsőoktatási intézmények ének-zeneszakos hallgatóiból, zeneakadémiát végezett muzsikusokból álló együtteseket, akik ugyan nem ezért a tevékenységükért kapják a fizetésüket, ebben a vonatkozásban tehát valóban amatőrök, de azért egészen más alapokról futnak neki a feladatoknak.
Ezen a versenyen, a résztvevők nagy örömére, alap- és szakmai kategóriában nevezhettek a kórusok. A feladat mindenkinek ugyanaz volt, az elbírálás azonban az egyes versenyzők státuszához igazodott. A színvonalat a zsűri nagyon magasra értékelte, a jelenlévő közönség is kimondottan érdekes, izgalmas és nagyon jól megvalósított produkciókról beszélt. Az utolsó fellépő után a zsűritagok hosszasan konzultáltak a karnagyokkal.
17-én, szombaton délelőtt, a „fesztiválnapon” a Petőfi Irodalmi Múzeum klasszicista épületekkel övezett, gyönyörű, jó akusztikát biztosító udvarán került sor a szabadtéri koncertekre. Itt népdalfeldolgozások, spirituálék, madrigálok, más világi kórusművek szólaltak meg, mindenkinek a maga ízlését, repertoárját figyelembe véve. A külföldi vendégek (két lett és egy litván kórus) tarka baltikumi dallamcsokrait külön szeretettel fogadták a nézők.
Este 7-kor a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet templom neogótikus ívei alatt több évszázad szebbnél szebb egyházi kórusművei hangzottak el, megindító szépséggel. A koncertet Arcadelt Ave Mariájának közös eléneklése zárta úgy, hogy a kórusok tagjai körbefogták a padsorokat, a vezénylő Németh Zsuzsanna a kör közepén állva dirigált – a hatás lenyűgöző volt.
18-án, vasárnap délelőtt volt a gálahangverseny, amelynek a Budapest–Fasori Evangélikus Gimnázium Díszterme adott otthont. Nyolc kórus énekelt 1-1 számot, s a program közepén a zsűri eredményt is hirdetett. Tekintettel a már említett magas színvonalra, bronz oklevelet nem kapott senki, ezüst- és aranydiplomák találtak gazdára. Az alapkategória három első helyezettje kapott arany oklevelet: a tatabányai Bárdos Lajos Női Kar (karnagy Szeimann Zsuzsanna) lett a III., a SSE Riga (a rigai Stockholm Gazdasági Iskola Vegyes Kara) lett a II. (karnagyuk Elina Karaseva és Lauris Goss), a győztes a maximális 90 ponttól alig néhány ponttal elmaradó váci Vox Humana lett, Sándor Bence vezényletével. A szakmai kategóriában három arany oklevelet adott át a zsűri, ám az első díjat nem ítélte oda senkinek. A szegedi Argenteus Vegyes Kar (karnagy dr. Kovács Gábor) és a Vörösmarty Leánykar (karnagy Gyombolai Bálint) egyaránt III. helyezett lett, míg a Capella Silentium (vezető Várkonyi Tamás) lett a II. Az utolsó műsorszám ezúttal is egy közös ének volt, amelyet ismét Németh Zsuzsanna dirigált. Samuel Wesley Lead me Lord (Vezess engem, Uram) című zsoltára szólalt meg, megindítóan.
A III. Budapesti Vándor–Révész Fesztivál és I. Nemzetközi Kórusverseny alkalmat adott arra is, hogy a Budapesti Vándor Kórus meghívja régi kórustagjait, a kórusalapító Vándor Sándor leszármazottait; közülük örvendetesen sokan jöttek el egy-egy programra, így láthatták, milyen módon és milyen színvonalon ápolja és gyarapítja szakmai-társadalmi rangját az egyik legrégebbi, legpatinásabb nagy vegyes kar.