A Budapesti Vándor Kórus a nyári szünet után, a szeptember 5—7-ei hétvégén Balatonfenyvesen kezdte az intenzív felkészülést a soron következő fellépésekre.
Szeptember második felében megemlékeztünk nagy elődeinkről. 18-án megkoszorúztuk az alapító Vándor Sándor VII. kerület Dózsa György út 68. alatti emléktábláját, majd 27-én Révész László örökös karnagyunkét a II. ker. Baba u. 4/a. szám alatti egykori lakásánál. A koszorúzásokon jelenlegi aktív tagjaink mellett megjelentek régi énekes társaink is, akik még együtt dolgozhattak Révész Lászlóval.