Ezúttal azonban nem filmvetítés vonzotta az érdeklődőket, hanem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint az Antenna Hungária által támogatott Rádiós korrektúra – A hangok versenye elnevezésű verseny díjkiosztása. Tíz kategóriában hirdettek a rendezők eredményt; díjat vehetett át a Kossuth Rádió, a Katolikus Rádió, a Lánchíd Rádió, a Rádió Dabas, valamint a Class FM, a 90.9 Jazzy, a Gazdasági Rádió, a Petőfi Rádió, a Rádió 7, a Music FM és a Bartók Rádió is. Az év legnépszerűbb rádiós személyisége Sebestyén Balázs, a Class FM műsorvezetője, az év legnépszerűbb rádiója pedig a Music FM lett az internetes közönség szavazása szerint. És ami még bennünket kellemesen meglepett: a díjazottak között felismerhettük Kazai Ágnest, az egyik rádiós pályázat nyertes zeneszerzőjét, akit mi már a 2010-es Budapesti Vándor-Révész Fesztiválunkról ismertünk: ő nyerte meg a Weöres Sándor A kő és az ember című versének megzenésítésére kiírt zeneszerzői versenyünket.
No de ez mind semmi!
A köszöntők, értékelések, díjátadások végeztével a közönség soraiból egyszer csak fölállt és énekelni kezdett basszistánk, Vass Pista, aztán egyenként egy-egy tenor, alt és szoprán kórustagunk, majd mind többen csatlakoztunk hozzájuk, hogy közmeglepetésre előadjuk Kodály Zoltán Esti dal című közismert kórusművét, egyrészt a művészi színvonal fenntartása céljából, másrészt az idő múlását érzékeltetve.
Az éneklésünket élőben egyetlen rádióadó sem sugározta.
Ilyen egy flashmob, azaz beépített titkos ügynökök voltunk
2012. december 19-én este 18 óra előtt magunkat érdeklődő nézőknek álcázó titkos ügynökök módjára ültünk be a belvárosi Puskin mozi nézőterének hátsó széksoraiba.