Mikulás-koncert az ERöMŰVHÁZban

A Budapesti Vándor Kórus december 9-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendezett Mikulás-napi koncertet az ERöMŰVHÁZban (volt Erzsébetvárosi Közösségi Házban). Az ünnepi, egyben zenepedagógiai programon a VII. kerületi iskolák közül ezúttal a Kertész utcai Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola tanulói vehettek részt. A vendégeket Tóth Anna műsorvezető köszöntötte. Először az iskola tanulói szerepeltek: klarinéton és szaxofonon tanuló gyerekek, majd az iskola kamarakórusa szólaltatott meg népdalokat és a karácsonyt idéző műveket, Selmeci Noémi tanárnő vezetésével. A színpadra ezután a felnőtt kórus állt, de a gyerekek a középpontban maradtak. A nézőtér közepére (pl. a számukra kikészített ülőpárnákra) telepedtek, és Németh Zsuzsanna karnagyunk tájékoztató bevezető mondatai után, majd az egyes részletek meghallgatását követően rendre kvízkérdéseket kaptak. A válaszaikkal egyre ügyesebben bizonyították alapismereteiket, majd – a tételről tételre haladva bemutatott kórusműnek –, Kodály Zoltán Mátrai képek című népdalfeldolgozásának figyelmes és értő hallgatását. A gyerekek a jó válaszért egy-egy szaloncukrot kaptak. A zenés vetélkedő végén a legsikeresebbek különdíjat is nyertek, de valamennyien átvehették a Budapesti Vándor Kórus által kiadott, gyerekeknek készített zenei foglalkoztató füzet legújabb, 3. számát, amely még magasabb szintre emelheti majd zenei ismereteiket, és még közelebb hozhatja őket a legmagasabb művészethez. A rendezvényt jelenlétével megtisztelő Tillinger Péter, az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola igazgatója kedves szavakkal köszönte meg a Mikulás-koncertet. Legvégül a megjelenteket a Budapesti Vándor Kórus — ugyancsak hagyományosan — büféasztal mellett látta vendégül, uzsonnára.