Kóruskarácsony 2011.
Az elmúlt évek hagyományait követve idén is kisebb produkciókkal kezdtük az ünneplést. Berci furulyázott, Jani háttérzenére dobolt, Juli verseket olvasott,
Az elmúlt évek hagyományait követve idén is kisebb produkciókkal kezdtük az ünneplést. Berci furulyázott, Jani háttérzenére dobolt, Juli verseket olvasott,
December 9-én teadélutánra gyűltünk össze, régi és jelenlegi kórustagok. Nagy öröm volt újból találkozni egymással! Érkezéskor megnéztünk egy összefoglalót a
A Budapesti Vándor Kórus december 3-án, szombaton hagyományosan, immár harmadik alkalommal rendezett Mikulás-napi koncertet az Erzsébetvárosi Közösségi Házban. A programban
M E G H Í V Ó (nem csak klubtagok részére) az Aranytíz Kultúrházban (Arany János u. 10. Tolnay terem)
Kedves Gyerekek! A foglalkoztató helyes megfejtőinek névsora március 30-ig bezárólag kerül fel a honlapra. A tényleges eredményhirdetés a Budapesti Vándor
2011 halottak napján a kórus, az egyesület és az alapítvány nevében ünnepélyesen elhelyeztük a megemlékezés koszorúját alapítónk, Vándor Sándor sírjánál
Kedves Gyerekek! Idén is muzsikával és ajándékkal teli puttonnyal érkezik a Mikulás Erzsébetvárosba, hogy szép zenével, érdekes kvízjátékkal szórakoztasson el
2010 novemberében teadélutánra hívtuk kórusunk régebbi tagjait, hogy ismét találkozhassunk, beszélgethessünk egymással. Zsuzsa egy karácsonyváró kórusművet hozott az egybegyűlt vendégeknek,
A Budapesti Vándor Kórus — több éve folyó zenepedagógiai programsorozata keretében — még tanulmányaikat folytató, vagy már gyakorló karnagyoknak szervezett