Reformáció 500
A Budapesti Vándor Kórus március 25-én, szombaton délután ünnepi koncertet rendezett a reformáció 500. évfordulója alkalmából a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium
A Budapesti Vándor Kórus március 25-én, szombaton délután ünnepi koncertet rendezett a reformáció 500. évfordulója alkalmából a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium
2016 Összes próba: 67 rendes próba és 15 rendhagyó próba (kórustábor, zenekaros próbák, karvezetési kurzus, „Addio 2016” c. szilveszteri
A Budapesti Vándor Kórus december 30-án délután tartotta óévbúcsúztató vidám koncertjét a Nádor Teremben. A szép számú közönség soraiban ezúttal
November 13-án, vasárnap délután a Fasori Evangélikus Gimnázium színháztermében ért véget a Budapesti Vándor Kórus 2016. évi, négynapos karvezetői kurzusa.
Kórusunk június 11-én, szombaton este az Árpád-házi Szent Erzsébet plébánia-templomban tartotta a nyári szünet előtti utolsó hangversenyét. A kortárs zeneszerző
A Budapesti Vándor Kórus és a kórus tevékenységét segítő Budapesti Vándor Kó-rus Barátai Egyesület, valamint a Vándor Sándor és Révész
Kórusunk — jeles közreműködőkkel — április 9-én hangversenyt rendezett a Nádor teremben. A koncert „a Vándor Sándor és Révész László
A budavári Mátyás templom 2016. március 7-én, hétfőn este emlékmisét mutatott be Kodály Zoltán tiszteletére. A misén a Budapesti Kodály
Énekkarunk, a Budapesti Vándor Kórus decemberben meghívást kapott Mága Zoltán 2016. január elsejei VIII. újévi koncertjére. A rendezvény telt házat
Énekkarunk meghívást kapott a XXV. Kodály Zoltán kórustalálkozóra. A hangversenyt december 13-án, vasárnap délután tartották az aszódi Petőfi Sándor Evangélikus