(Tóth Anna)
Vándor Sándor felesége voltam…
Készülve a május 8-i bérletes hangversenyünkre, amelyen a kórus megalakulásának 75. évfordulója mellett megemlékezünk az alapító Vándor Sándor születésének 110. évfordulójáról is, Németh Zsuzsa karnaggyal egy februári vasárnap délután meglátogattuk Vándor Sándor egykori feleségét. (Judit asszony hivatalosan nem a muzsikus özvegye, hiszen évekkel Vándor Sándor halála után újra férjhez ment – micsoda véletlen: az egyik kórustaghoz –, de azon a kegyetlen 1945-ös télen ő maradt egyedül egy alig négy esztendős kislánnyal.)
A most 91 éves hölgy még nem volt 18 éves, amikor csatlakozott a nem sokkal korábban megalakult énekkarhoz. 1940-ben házasodott össze Vándor Sándorral, pont akkor, amikor már sorra érkeztek a behívók munkaszolgálatra. Az együtt töltött évek legnagyobb élményét számára Vándor Sándor sziporkázó humora, intellektusa és a kórusmunka során is megtapasztalt zenei igényessége jelentette.
