Jöjjön ki Óbudára!

De nem (csak) egy jó túróscsuszára, hanem akkor is, ha valaki igazi, mondhatnánk békebeli kórustalálkozón szeretne részt venni. Olyanon, amelyen a legkülönbözőbb profilú énekkarok szerepelnek számukra tetszőleges műsorral, nem szabályozza őket a kötelezően előadandó mű és egy árgus fülű zsűri szigora. Amilyet évente megrendez az Óbudai Kamarakórus az Óbudai Művelődési Központban. Karnagyuk, Erdős Ákos három évtizeddel ezelőtt is már azzal a céllal hívta életre az Óbudai Dalostalálkozót, hogy felélessze az Éneklő Ifjúság mozgalom egykori nagyszabású örömzenélését, amelynek egyedüli célja a kórusok egymást megismerése, a felhőtlen egymásnak- és együtt-éneklés volt.

Az idei rendezvényen, május 27-én a házigazdák léptek fel elsőként Mozart Te Deumával, Király Miklós zongorakíséretével. Nagyon jót vártunk és nagyon jót kaptunk: képzett hangok, öröméneklés, muzikalitás jellemezte az előadást.

A Király Miklós vezetésével dolgozó Guido Kamarakórus ugyancsak képzett hangú énekesekből áll, akik játszi könnyedséggel váltanak lírából táncra, liturgiából vásári forgatagra, egyik nyelvről a másikra.

A Budapesti Vándor Kórus műsora zárta a programot. Horváth Márton Levente, Ola Gjelio, Pēteris Vasks liturgikus színezetű, hangfestésben gazdag művei után népdalfeldolgozások következtek. Két lett kompozíció után Karai József roma dallamokra írt Vidám nótája zárta a sort.

A találkozó baráti jellegét hangsúlyozandó egy vendéglátással megerősített, kötetlen baráti beszélgetés zárta a számunkra emlékezetes estet.