Teadélután beszámoló
November 23-án, pénteken a Budapesti Vándor Kórus mai tagjai — a tavalyi és tavalyelőtti találkozót megismételve, de ezúttal személyenkénti meghívóval
November 23-án, pénteken a Budapesti Vándor Kórus mai tagjai — a tavalyi és tavalyelőtti találkozót megismételve, de ezúttal személyenkénti meghívóval
Diplomakoncert 2012. december 3., hétfő, 17:30 ELTE-BTK, Zenei Tanszék (F-épület), Kodály-terem (Budapest VIII., Múzeum krt. 4\F) Szeretettel várunk minden kedves
Ezen az őszön magyar népdalokra épülő művek álltak-állnak a Budapesti Vándor Kórus programjának középpontjában. Három alkotást adtunk elő kétszer, két egymást
2011 novemberében teadélutánra hívtuk kórusunk régebbi tagjait, hogy ismét találkozhassunk, beszélgethessünk egymással. Megnéztünk egy kisfilmet a kórus elmúlt 75 évéről,
A közmondás eredeti formája valóban az, hogy az érem két oldala, és többnyire az igazság(osság) nagyon is relatív voltára utalnak
Ezüstérmet nyert a Budapesti Vándor Kórus a Prévezai Nemzetközi Kórusversenyen 2012 júliusának első napjaiban. Történt ugyanis, hogy a korábbi évtizedekben
Június 3-án a Budapesti Vándor Kórus bérletének idei második, ismét telt házas hangversenye a műsorszámok előadásán túlmenően a művészet eszközeinek
A Budapesti Vándor Kórus 2012. május 19-én közreműködött a Zeneakadémia karvezető szakos növendékeinek vizsgakoncertjén, a Régi Zeneakadémia nagytermében. Hermann Szabolcs
Május 4—6. között volt a II. Budapesti Vándor-Révész Fesztivál, amelyet a Budapesti Vándor Kórus, valamint a kórus tevékenységét segítő Budapesti
A háromtagú zsűri 2012. április 26-án bírálta el a beérkezett pályaműveket. A meghirdetett pályázatra 12 pályamű érkezett be, amelyek közül