Részt vettünk a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (a KÓTA) november 19—22. között „LEGYEN A ZENE MINDENKIÉ!” jelmondattal megrendezett versenyén, amely a magyar kórusok országos minősítő rendszerének legmagasabb szintű, utolsó fordulója.
A Budapesti Vándor Kórus azért vehetett ezen részt, mert nem-hivatásos énekkar, és 2012—2015 között az „Éneklő Magyarország” kórusminősítésen ARANY fokozatot, sőt „hangversenykórus” rangot szerzett.
A végeredmény: az országos kóruszene élvonalában, a vegyeskari kategóriában EZÜST oklevelet kaptunk, 3 ponttal lemaradva az aranyat jelentő 90—es ponthatárról.
Kötelező szám volt kategóriánkban Kodály Zoltántól a Sík Sándor Te Deuma. A régi korból Victoria O magnum misterium c. darabot szólaltattuk meg. Kortárs zeneműként énekeltük Kazai Ágnestől a saját megzenésítési pályázatunkra (Weöres Sándor versére) írt A kő és az ember c. művét, a versenyen személyesen jelen levő Tillai Auréltól a Lauda Sion-t, valamint Sári József Alleluja c. kompozícióját.
A színpadon (az utolsó próbákon kialakított formát hasznosnak ítélve) nem szólamonként, hanem keveredve helyezkedtünk el és énekeltünk. Ez a felállás lehetővé tette, hogy mindenki egymagában is, de a többi szólamot is közelebbről hallva, személyes felelősséggel, minden korábbi instrukcióhoz — és Németh Zsuzsanna vezényléséhez — minél tökéletesebben igazodva adja elő a műveket. Ezt elsősorban akkor tudtuk megvalósítani, amikor nem néztük a kottát.
Kórusunk alaposan felkészült. Nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a zsűri és a szép számú, bár zömmel nem nekünk szurkoló közönség előtt is kitettünk magunkért. Jobb lett volna aranyat kapnunk, de aki a bőrét vásárra viszi (azaz részt vesz egy művészeti versenyen), az láthatja előre a kockázatokat is.