Kabdebó Ferenc beszéde a 2006. november 11-án rendezett jubileumi taggyűlésen.
Kedves Kórustagok!
Tisztelt Vendégeink!Amikor 70 évvel ezelőtt mintegy húsz fiatalember úgy gondolta, hogy az igényeinek a dalárdai énekkari stílus már nem felel meg, és elképzeléseiknek megfelelő műsorpolitikájú kórust fognak alapítani, bizonyára egyikük sem gondolta volna, hogy 70 évvel később erről a döntésükről ünnepélyes keretek között ilyen létszámban fognak megemlékezni.
Márpedig eddig eljutni nem volt könnyű. Voltak időszakok, amikor veszély fenyegette a kórus fennmaradását.
A II. világháború és a fasizmus sodorta először veszélybe a kórust és tagjait, tragikusan sok áldozatot követelve. Ám a kórus megfogyatkozott tagságában, névadó karnagyát is elveszítve, még mindig volt annyi erő, hogy újrakezdjenek.
Ez az újrakezdő erő megmaradt, és ez tette lehetővé, hogy 1957-ben ismét újrakezdjenek, és a régi hagyományoknak megfelelően folytassák a munkát, visszavéve Vándor Sándor nevét is, amelyet előtte nem használhattak.
De hát honnan van, miből ered az az erő, amely ennyi éven át megtartotta a kórust a gondokon, nehézségeken átsegítve.
Végiggondolva ezeket a kérdéseket, úgy vélem, három olyan tartópillér van, amely biztosította hosszú távon is az együttes fennmaradását és sikeres működését.Az egyik pillér a zene, az éneklés, a kóruséneklés szeretete. Ez az első lépés ami a kórusba hozza a tagokat és ideköti. De csak akkor ha a zenélés élményt nyújt, márpedig ehhez igényes értékes művek, műsor kell.
Mint említettem már az alapításban is szerepet játszott a műsorpolitika.
A Vándor Kórust működése során mindig jellemezte az igényesség. A régi korok zenéjéből az értékeket éppúgy műsorára vette, mint a kortárszenét. Már az 1930-as években az akkori dalárdai hagyományoktól eltérve, énekeltek Lassus, Monteverdi, Senfl műveket, és benne éltek koruk zenéjében is. Úttörő szerepet vállaltak Bartók, Kodály valamint más kortárs szerzők műveinek előadásával. Nem utolsó sorban említve Vándor Sándor szerzeményeit, amelyekből többet József Attila verseire írt, és a kórus mutatta be. Élő volt a kapcsolat a kor zeneszerzőivel, költőivel. A kórus tudta, hogy Vándor Sándor kapcsolatot tart József Attilával. Többször is megbeszélte vele a verseire írt műveket. József Attila is járt Vándor Sándor lakásán, és nem egyszer közös megbeszélés alapján alakult ki a művek végleges formája.Ez a műsorpolitikai igényesség máig megmaradt, folytatódott, s ez jellemző a mai repertoárra is.
A régi korok értékes zenéjéből is mind több került műsorra. Csak példaként néhány szerzőt, Lully, Bach, Schütz, Schumann, és még jónéhányan. A kortárs szerzők közül említhetem Ligeti Györgyöt, Karai Józsefet, Kocsár Miklóst, vagy Poulencet, Pendereckit, Tormist.
Az élő magyar szerzőkkel mindig jó volt a kapcsolat, többen is ajánlották szerzeményeiket a Vándor Kórusnak. Kiemelném közülük Durkó Zsoltot, Lendvay Kamillót, vagy Kozma Józsefet, akik a próbára is eljöttek. Bárdos Lajos is több ízben tett eleget próbára történő meghívásnak, így segítve művei betanulását.
Ezek olyan élmények, melyek a tagság számára gazdagabbá teszik a zenélést, vonzóbbá a kóruséneklést.
És ami sajátos, hogy nem csak a maga számára kívánja ezeket az élményeket megszerezni, hanem másokhoz is el kívánja juttatni a koncertek, fellépések kapcsán.Ezekből egyet emelnék ki, amit minden időszakban szívügyének tekintett a kórus azt, hogy olyanokhoz is elvigye a zenét és élményt szerezzen a számukra, akik más módon alig, vagy egyáltalán nem jutottak volna hozzá. Ilyenek voltak a mozgás-sérülteknél, a szellemi fogytékosok otthonában, vagy a nyugdíjas házakban való szereplések.
A másik tartópillér a karnagy, a kórus vezetője.
Már az alapítók is tudatában voltak ennek, és meg is fogalmazták, amikor karnagyot kerestek. Ídézem Flórián Lászlót, aki egyike volt azoknak akik felkeresték Vándor Sándort.
„Amikor tudomást szereztünk Vándor Sándorról hárman felkerestük őt Visegrád utcai lakásában. Elmondtuk neki, hogy egy fiatalokból álló énekkar számára keresünk vezetőt, részünkre azonban nem elegendő az, ha mint karmester megfelelő, betanítja, elvezényli a számokat. Együttese számára keressen új műveket, komponáljon ő maga is a kórus számára. Legyen igényes és később még igényesebb. Ennek a kórusnak olyan legyen a zenei irányítója – úgy gondoljuk – aki nem csupán a próbákon, fellépéseken találkozik a kórus tagjaival, hanem baráti kapcsolatban van velük.”
Hogy Vándor Sándor mennyire megfelelt ezeknek az akkor még szokatlannak, kivételesnek mondható igényeknek, azt jól mutatja ugyancsak Flórián Lászlónak egy 1960-as évek elején elmondott visszaemlékezése.
„Kiválóan képzett muzsikus volt, ritka rátermettségű karvezető, és mély érzésű komponista. Sokat dolgozott, tanított és alkotott Vándor Sándor. Nemcsak karmester volt, aki fellépésen, próbán példás zenei vezető, hanem elsősorban barát, a vasárnapi túrákon a hegyek között, vagy a Dunán evezve.”
Ezt a szellemiséget vitték tovább, a már vele is együtt dolgozó Tardos Béla, Mihály András, Székely Endre, majd új generációként 1949-től Révész László.Szerencsésnek mondhatja magát a kórus, hogy ilyen egyéniséget sikerült vezetőnek megnyerni, valamint, hogy 1949-től Révész László, aki több mint ötven évig volt karnagya a kórusnak, mindenben képes volt ezt a munkát folytatni, az elődök nyomdokain haladni tovább.
Az ő részére is fontos volt a művészi célok mellett a baráti közösség.
Ő is rendelkezett azzal a képességgel, amellyel mind a próbákon mind a fellépéseken élménnyé tudta formálni, tanításával, szuggesztívitásával, pedagógiai érzékével a közös zenélést. Mindenki érezhette, hogy a zenei alkotómunka részesévé vált.
Ebben a munkában olyan kiváló muzsikusok segítették, mint Forrai Magdolna, Hartyányi Judit, Katanics Mária, Mindszenti Zsuzsanna, a hangképzésben pedig Pauk Anna, Keönch Boldizsár, Szőnyi Ferenc. Velük jutott a kórus az amatőr kórusmozgalom legjobb együttesei közé. Mint említettem Révész Lászlónak a közösség is fontos volt, és ezért alakította is ezt. Így valósulhattak meg a közös nyaralások, és az együtt töltött szilveszterek.A harmadik pillér a kialakult kialakított közösség.
Az éneklés szeretete olyan azonos érdeklődésű embereket hoz össze, akiknek vannak közös céljaik témáik. Barátságok, baráti csoportok alakulnak ki, amelyekben ha jól érzik magukat, vonzó a számukra, hajlandók azonos célért dolgozni, próbákon fellépéseken.
Ahhoz hogy egy kórus ilyen valódi közösségé váljék, kellenek a közös élmények, azok amelyeket az igényes műsorpolitika, valamint a fellépések sikerei biztosítanak.
Kellenek a külföldi utak, koncertek, versenyek együtt átélt élményei.
A jó közérzetű közösség kialakulásához hozzátartozik a hagyományok megőrzése, az elődök munkájának megbecsülése.
Ez annak a nem csekély erőfeszítésnek és munkának az elismerése, amit az alapítók, az előttünk volt kórustagok fejtettek ki az együttes érdekében.
Véleményem szerint ez mindig erőssége volt a kórusnak. Megnyilvánult ez többek között az alapítók, a régi tagok munkája iránti érdeklődésben, a különböző eseményekre történő meghívásukban, Vándor Sándor sírjának, emléktáblájának megkoszorúzásában
Ezek a megnyilvánulások amellett, hogy odakötik az elődöket, kedvező hatású a jelenlegi tagságra is, mert tudja, számol vele, hogy ha már nem fog énekelni, akkor is úgy érezheti, hogy beletartozik ebbe a közösségbe.
Igen jelentős tehát ennek a hatása, mivel a régi tagok bázisát jelenti a kórusnak. A koncertek közönségét, a Kórus Barátai Egyesületén keresztül pedig potenciális segítséget is.A hagyományok tisztelete a műsorpolitikában is jelentkezik. Természetesen nem arról van szó, hogy ugyanazt kell énekelni mint régebben. Azt jelenti, ami a kórusnak mindig is célja volt, hogy a régi korok mestereinek zenéje mellett, benne éljen a kortárs zenében, és mai szerzőket műsorra véve, ismeretesse meg azt a kórussal és közönségével. Elvíve műsorát olyanokhoz is akik másképpen nem hallhatnák.
Ebben a műsorpolitikában lehetnek a hagyományokra utaló jelzések is, egy-egy értékes régebbi, vagy régebben énekelt kórusmű újra műsorra tűzésével. Engem személy szerint például mélyen meghatott, amikor Vándor Sándor Tiszta szívvel című művét hallottam meg a rádióban felcsendülni, hisz majd 50 éve volt, amikor én is énekeltem.A megemlékezésben elmondottak a kórusról, a kórustagokról szóltak. Tulajdonképpen a tagság méltatása, tisztelgés és köszönet minden volt és jelenlegi kórustagnak.
Bizakodó kifejezése továbbá annak, hogy azok a vonások, amelyekről beszéltem ma is jellemzik a kórus életét.
Ennek sok jelét látom. Vannak a zenét, az éneklést szerető kórustagok. A vezető karnagya Németh Zsuzsa is sikeres koncerteket, külföldi utakat, versenyeket tudhat maga mögött, és ezek az élmények, sikerek tovább formálják, eggyé kovácsolják a közösséget is.
Ehhez kívánok a kórusnak eredményes munkát, sok sikert az ezutáni esztendőkre, hogy a következő jelentősebb évfordulón már ezekről is számot lehessen adni.Köszönöm, a felkérést 70 éves évfodulóról történő megemlékezésre, köszönöm, hogy meghallgattatok.