„Ébredjetek, hív az Úr!” – koncert a Nádor-teremben
A Budapesti Vándor Kórus és a Semmelweis Kamarazenekar március 21-én ünnepi hangversenyt adott a Nádor Teremben. A rendezvény apropója a
A Budapesti Vándor Kórus és a Semmelweis Kamarazenekar március 21-én ünnepi hangversenyt adott a Nádor Teremben. A rendezvény apropója a
Igazi karácsonyi „nagyhetet” tartott a kórus december közepe táján. 16-ára, keddre meghívás érkezett a Kossuth Rádióból, hogy több kórustaggal készített
A Budapesti Vándor Kórus idén kétszer adott műsort gyerekeknek Mikulás-nap alkalmából. Előbb december 6-án, szombaton a Budapesti Művelődési Központban szerepeltünk,
November 17-én este a Stefánia Palota színháztermében a Honvéd Kulturális Központ és a Budapesti Művelődési Központ díszelőadást rendezett Pest, Buda
A Budapesti Vándor Kórus idén is, immár negyedik alkalommal rendezett három napos nemzetközi karnagyi kurzust fiataloknak, zenepedagógiai tevékenysége keretében, november
Kórusunk jelenlegi és korábbi tagjai találkozhattak 2014. október 17-én, pénteken délután öt órakor a Dob utcai Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola,
A Budapesti Vándor Kórus a nyári szünet után, a szeptember 5—7-ei hétvégén Balatonfenyvesen kezdte az intenzív felkészülést a soron következő
2014.06.02-án a Budapesti Vándor Kórus Barátai Egyesülete taggyűlést tartott. Napirendi pontok: 2013. évi beszámoló 2014. évi tervek Ruhanyilatkozat Egyebek A
A Budapesti Vándor Kórus idén a csaknem nyolc évtizedes fennállásának alighanem legnagyobb feladatára vállalkozott, tovább növelve szerepkörét a magyarországi, sőt
A Budapesti Vándor Kórus fellépett a művészházaspár Orsovai Valéria és Schranz Lajos festők kiállításának megnyitóján az Aranytíz Kultúrházban május 9-én.