A Budapesti Vándor Kórus immár negyedik hónapja tanulja a nagy olasz zeneszerző Requiemjét, készülve a május 5-i, budaörsi koncertre.
Így volt ez a legutóbbi hétfőn, április 15-én is, a próba első felében. A másodikban azonban — Németh Zsuzsanna karnagyunk felkérésére — Tóth Anna zenetörténész házon belüli előadást tartott kórustag társainak a jubileumi év alkalmából. Azért is, hogy részletesebben kirajzolódjon előttünk az a zenei világ, amelynek újraformálásában mi is részt fogunk venni.
Megtudhattuk a 200 éve született mesterről, hogyan élt, milyen körülmények között alkotott. Huszonhét évesen elvesztette családját: „két rövid hónap alatt” meghalt két kisgyermeke és felesége. A háttérben bontakozik az olasz nemzeti megújulás és szabadságmozgalom, az Olaszország megszületését, majd 1861-ben eredményező „risorgimento”. A Nabucco című operája átütő sikere után Giuseppe Verdi már nemzetközi hírű, saját stílussal rendelkező művész. Ő sem követte a bel cantót, megnövelte viszont az áriák dallamosságát és drámaiságát, alaposan gazdagította a bariton- és a mezzoszoprán szerepek jelentőségét, egészében véve a romantikus „zenedráma” koncepciója szerint haladt előre a komponálásban és a hangszerelésben.
Jelentősek kapcsolatokat ápolt a művészbarátokkal. A Requiem első változatát Manzoni író-költő halálának egyéves évfordulójára komponálta, miután korábban (Rossini halálakor) — sikertelenül — kezdeményezte több szerző közös gyászmiséjét.
Verdi művében „lánc” jellegű szerepet kap a Dies irae tétel, a Tuba mirum felvezetésekor az osztott szerepű a fanfár, megjelenik a középkori gregorián is, jellemző a több helyen megjelenő kettősfúga, és az egész művet áthatja az operaszerűség.
Az előadáson kapott információinkat zenei részletek meghallgatása illusztrálta, táblázatokat és képmásolatokat vihettünk haza.
Ezek után alighanem másként fogjuk elkezdeni énekelni: „Requiem aeternam dona ei, Domine…”